1. Jancsiszög
  2. Visszajátszás
  3. Kalef
  4. Recept
  5. Luk van
  6. Publikációk
  7. Előkészületben

Berta Zsolt: Szomjas Szűz,
avagy Cseke már az ajtóban van

Berta Zsolt: Szomjas Szűz
Cseke András a Szomjas Szűz színpadán elmesél néhány történetet, időnként elénekli egy-egy dalát, s elmondja a hazájáról, népéről, a világról, az emberi fajról, a politikáról és egyebekről azt is, ami korábban nem került bele a történeteibe, dalaiba, ám most feltétlenül meg kell osztania hallgatóságával.
Az így épülő kötet huszonnégy történetet, az egyidejűleg (ott, a Szomjas Szűzben) készülő hanglemez pedig tizenkét novelladalt tartalmaz majd.

Berta Zsolt: Szomjas Szűz

Fogyasztói ár: hamarosan
Kiadó: várhatóan a Magyar Napló Kiadó
Kiadás éve: várhatóan 2019
ISBN: hamarosan
Nyelv: magyar
Terjedelem: hamarosan
Tömeg: hamarosan
Előrendelés

Szomjas Szűz – rövid előzetes


Úgy kezdődött, hogy újra összegyűlt nálam egy falkányi történet. Mielőbb papírra akartam vetni őket, hogy visszatérjek azon tevékenységeimhez, amiket eszem ágában se lenne végezni, ha nem lennének sokkal jövedelmezőbbek, mint az írásaim. Nagy lendülettel álltam neki, így hamar észrevettem, hogy nem haladok. Egész más ugye nekirohanni egy falnak, mint nekisétálni. Keresgéltem a hangomat, de hiába, túl nagy volt körülöttem a zaj. Nem találtam a szavakat, nem tudtam, hogy kezdjek bele egy-egy történetbe. Napokig tipródtam terméketlenül. És akkor megszólalt az a pusztán dísztárgyként üzemelő, öreg, fekete bakelit telefon, ami itt a könyvesboltban, az egyik munkahelyemen áll a pulton, árasztva magából az ódon múltat és a régi hivatalok kérlelhetetlen, orwelli vonalasságát. Úgy tudtam, a telefonvonal be sincs kötve a helyiségbe, abban meg biztos voltam (mivel én magam tettem oda a készüléket), hogy a vezeték vége a levegőben
Egy Lajos nevű fickó keresett, azt mondja, kocsmája van itt és itt, szeretne meghívni muzsikálni, vagyis dalolászni, nem fizet egy fillért se, na mit szólok. Még mindig a régi telefon meghitt, de lehetetlen csörgésén töprengtem, ezért tulajdonképpen önkívületben igent mondtam.
– Nagyszerű! – örvendett Lajos.
– És mikor? – kérdezem.
– Amikor csak jólesik.

A megbeszélt időben megjelentem a helyszínen. Szemügyre vettem a házat, ahogy idegen épületeket szokásom, mielőtt elnyelnek. Jobbra már zárva lévő üzlethelyiséget láttam, melynek rendeltetését csak a bejárata fölött villogó fényújság árulja el, soronként:

Ne félj!
Jézus szeret téged!
Megváltott!
A vérével fizetett érted a kereszten!
Istentisztelet szombaton 18.00-kor.
Várunk téged, gyere közénk!


Balra Erotikasziget Peep Show és Shop felirat hirdetett másféle megváltásokat. Ott a kirakatban a segédeszközök üres, poros, helyenként ragasztószalaggal kitakart dobozai fölött, egy szintén világító táblán ez állt:

Dögös táncos csajok, vad élmények!
Kalandozz az erotika világában!
Hozd el a párodat is, fedezzétek fel együtt a testeteket!
A shopban hangulatos, diszkrét környezet, korrekt árak.


E két, csupa felkiáltójeles bolt között színes, világító üvegcsövek kanyarognak egy kopott, robosztus ajtó föött:

Szomjas Szűz


Ide voltam hivatalos. Mintha a semmiből bukkanna elő, az ajtót közvetlenül előttem egy farmerdzsekis fickó nyomta be, nem fordult meg, de tartotta nekem, míg a gitártokkal és a kofferemmel harcolva oda nem tettem a lábamat. Hátulról nézve ismerős volt. Mire a hátam mögött becsukódott az ajtó, eltűnt a tömegben.
Monoton morajjá egyesült beszélgetés, kuncogás, röhögés, évődés, hetvenkedés, pohárcsengés, hűtődohogás, kávéfőzőzúgás fogadott. Lassan sétáltam a pult felé, szemrevételezendő a helyszínt és szereplőit.
Néhányan megnéztek a gitárommal együtt, de különösebb érdeklődést nem tanúsított senki.
A pultban fiatal lány rángatta a régi kávégép karjait. A melle a hajával együtt hullámzott az erőfeszítésben, az alkarján feszültek az izmok. Gyönyörködtem benne, annak ürügyén, hogy vajon honnan oly ismerős. Hátra is dőlök egy kicsit írói karszékemben, kedvemre mustrálom, ami a helyszínen tapintatlanság lenne. Nem írom le, hadd képzelje el mindenki a maga gyönyörűsége szerint.
– Helló! – mondta barátságosan mosolyogva, mintha ezer éve ismerne. – Kérsz valamit inni? – Helló! Igen és igen. Egy málnaszörpöt kérek, köszönöm!
Isten az atyám, csinált egy málnaszörpöt, pedig csak viccből rendelek időnként így, igazából akármilyen üdítőt értek alatta. Szirupot löttyintett egy vastag falú pohárba, a padlón álló, hosszú szárú szódásballonhoz lépett vele, és a piros alapon már habzott is felfelé a fehér hab, akárcsak gyerekkoromban. Elém tette a nyilvánvalóan meleg italt, aztán megrakott tálcájával kiment a placcra. A helyére egy nagydarab, erőteljes, hatvanas fickó lépett. Ismerős volt. Alkalmas szereplőnek tűnik, ahogy a lány is, akiről még szintén nem tudom, honnan ismerős.
– Szia! Lajos vagyok, a tulaj. Én hívtalak fel. Mindenre a ház vendége vagy.
Ő is magamra hagyott.
Jobbra mellettem egy férfi egy nő fülébe súgott valamit, mire az a fejét hátravetve, vinnyogva röhögött, mint egy hiéna, részegségében nyilván úgy hitte, gyöngyözve kacag.
Az italosüvegek alatt egy kemény tojásokkal teli ötliteres dunsztosüveg társaságában egy régi, fekete bakelittelefon állt. A kijárat felé léptem, a zsebembe nyúltam cigarettáért. Nem találtam a helyén, mert éppen abbahagytam a dohányzást. Körülnéztem. Balra, kicsit arrébb a farmerdzsekis fickó ült a pultnál, aki tartotta nekem az ajtót. Előtte korsó sör, és vígan füstölt. Mintha nem is lenne dohányzási tilalom. Nem ő egyedül, csak akkor figyeltem fel rá, hogy a helyiségben vastagon, meghitten, otthonosan és büdösen gomolyog a dohányfüst. A fickó felém fordult. Megrökönyödve ismerem fel benne első regényem főhősét! Semmi kétség, ő az. Képtelen voltam levenni róla a tekintetemet. Néhányszor visszapillantott rám, aztán egy barátságos vigyor paródiájával kérdőn felhúzta a szemöldökét.
– Ha jól sejtem, ismerjük egymást, és megint én vagyok a hülye, aki nem emlékszik – mondta.
– Iskolatársak voltunk általánosban– habogtam zavartan.
Mivel én, a szerző, ezt állítom, derengeni kezd neki.
– Ó, igen! Az arcodra emlékszem, abban jó vagyok, de a nevek és helyszínek sajnos…
– Berta Zsoltnak hívnak.
– Hát persze! Egy házban is laktunk! Már suli előtt, még óvodás korunkban együtt jártunk le a Majorba felhúzott vekkerrel a nyakunkban! Hát persze, hogy emlékszem. Az apád szakács volt és pincér. Együtt vedeltek az én faterommal a Bőregérben.
– Az az.
Erre leugrott a bárszékről és fesztelenül, barátságosan megölelt. Kissé mereven álltam az ölelést. Én nem vagyok ilyen laza fiú, és sokkal visszafogottabban mutatom ki az érzelmeimet, ha egyáltalán.
– Engem Cseke Andrásnak hívnak.
– Igen, én emlékszem.
Vagy tíz-tizenöt évvel fiatalabb nálam, és pont annyival jobban is néz ki. A haja több és hosszabb, a szeme körül kevesebb a szarkaláb. Vagyis pont olyan, mint amikor elváltunk. Ilyen előnyei vannak, ha az ember regényhős.
Kézfogás után mindketten önkéntelenül a tenyerünkbe pillantottunk, mintha történt volna ott valami. Beszélgettünk pár szót a suliról, régi iskolatársakról, tanárokról, mi történt velünk azóta. Én persze nagyjából tudom, mi történt vele azóta, arról meg, hogy velem mi történt, jobb, ha óvatosan beszélek, mivel ezek közül egy rakás dolog vele is megtörtént.
– Még sosem láttalak itt a Szűzben – mondta Cseke.
– Még sosem jártam itt.
– Elköltöztél a környékről?
– Igen, nyolcadikban átköltöztünk apámmal és nagyanyámmal Pestre egy nagyobb kéglibe – feleltem megkönnyebbülten, hogy olyat mondhatok, ami vele nem esett meg. – Te törzsvendég vagy itt?
– Nem mindennapos, de… Igen, mondhatjuk.
– A tulajt ismered?
– Persze, ezer éve. Szakács is voltam nála, itt, a Szűzben.
Nos, hát így. Jól sejtettem, Csekét nem nagyon kell biztatni. Hát persze, ő mindig készen áll elmondani egy sztorit. Ha nem kérdezik, akkor is. Csak úgy odaböki: Hallod, ezt figyeld! XY a múltkor…
– Téna! Vidd ki ezt a bal négyre! – mondta Lajos, és egy italokkal teli tálcát tolt a pultra.
Tudom már, honnan ismerős.
Ahogy ellibbent a placc felé, Csekéhez fordultam.
– Erre a lányra viszont emlékszem, a Ferde Bárban volt pincérlány a nyolcvanas években.
Cseke elmosolyodott.
– Téna? Úgy érted az anyja, a Bella. Ő tényleg ott melózott akkor, és Téna nagyon hasonlít rá.
Nem vitatkozom, legyen Bella, hisz az időkülönbséget valóban át kell hidalni valahogy. Akkor öt-tíz évvel idősebb volt nálam, most meg… És oké, Téna legyen a lánya.
– És mi van Bellával?
– Ó, a drága Bella! – sóhajtott Cseke gyöngéd mosollyal, de közben Ténát nézte.
Majd amikor észrevette, hogy rajtakapom, hárítóan hozzátette:
– Ne hülyéskedj már, a lányom lehetne!
– Aha. Na és mi van Bellával?
– Lajos, adj egy sört légy szíves! Mogyorót is. Köszi! Bellával az van… de jobb, ha a Bélával kezdem. Haverok voltunk, bár egyidős volt apámmal.

(Helyettes)

Béla eredetileg lakatos volt, de később rendesen író és költő lett, publikáló, jó néhány kötetes – és mi több, olvasókkal, sőt rajongókkal bíró – poéta. Ott lakott a Margit híd budai hídfőjénél egy lerobbant bérházban…



Szomjas Szűz – rövid előzetes 2. – YouTube, részlet az Írókorzó című sorozat Berta Zsoltról szóló epizódjából
  1. Főoldal
  2. Életrajz
  3. Interjúk, recenziók
  4. Események
  5. Képek
  6. Elérhetőségek
© Berta Zsolt,