1. Jancsiszög
  2. Visszajátszás
  3. Kalef
  4. Recept
  5. Luk van
  6. Publikációk
  7. Előkészületben
Berta Zsolt: Kalef

Fotelzenék olvasáshoz (dallista itt) 56 dal a regényben való említésük sorrendjében
Disclaimer: az egyes dalok szerzői jogai a jogtulajdonosokat illetik meg.

A Kalef című regényből készült rádiójáték-sorozat információi elérhetők ITT.

Berta Zsolt: Kalef Magyarország, Budapest, hatvanas évek. Közelebbről a Moszkva tér, vagyis a Kalef és környéke. Az elhíresült Kalef galerit már szemmel tartja a titkosszolgálat, ám ők erről még nem tudnak. Élik, illetve élni próbálják az akkori fiatalok életét: a srácok egyszerre álmodoznak csajokról, disszidálásról és a forradalom feltámasztásáról gondtalanságuk azonban nem tart sokáig. A diktatúra ugyanis könyörtelenül leszámol velük: kifinomult eszközökkel veszejti el őket, vagy teszi élőhalottá. Berta Zsolt új nagyregényét az életszerelem és a lélekdráma kettőse teszi letehetetlenné.

Berta Zsolt: Kalef

Fogyasztói ár: 4000 Ft
Kiadó: Magyar Napló Kiadó
Kiadás éve: 2014
ISBN: 978 963 884 679 2
Nyelv: magyar
Terjedelem: 568 oldal
Tömeg: 600 g
Megrendelés



Kalef - részlet 1.

Megszámolom, tizenheten ülünk sorban a vason, mint fecskék a telefondróton. Úgy is serceg végig rajta a suttogó riadó:
– Itt az óberhé.
Tényleg. Rendőrjárőr fordul a posta sarkán. Azonnal átjönnek az úttesten, felénk tartanak. Gumibotjuk himbálózik derékszíjukon, veri hosszú kabátjuk szárát, az meg fekete csizmájukat. Illedelmes testtartást veszünk fel. Bár nem tudnánk megmondani, milyen is az, de belül úgy érezzük. Mindenesetre nem ugrabugrál, nem táncol, nem bokszol, nem üvölt egyikünk se, ülünk rendezetten és beszélgetünk csendben, sőt társalgunk, azt is csak azért, hogy a hallgatásunk se legyen gyanús. A járőr ideér, nem állnak meg, csak néznek szigorúan, Gyéduska megmarkolja a gumibotját, azzal bök ránk.
– Szálljanak le a korlátról, fiúk!
Ő a rangidős. Csak ritkán szekál minket, akkor is csak amolyan tanító bácsi modorban. A kedvenc zsarum a környékről. Mennek tovább lassan, tempósan, mi pedig egyszerre csúszunk le a vasról, és – mi mást tehetnénk – sorfalat állunk nekik. Már arrébb járnak jócskán. Gizda utánuk lép néhányat, vigyázzállásba vágja magát, és nyújtott kezét az ég felé lendítve wehrmacht modorban üdvözli őket. Vagyis csak a hátukat. Pff… ostoba. És gyáva is. Lepillantok a térre, úgy látom, nem látta senki. A posta ablakairól vakító fény verődik vissza, hogy ott állnak-e valakik, azt nem tudhatom. A sarkon ballonkabátos férfi áll, egy nőt fényképez, velünk és a Kaleffal a háttérben. Ügyet se vetnek ránk. Turisták biztos. Gizda leengedi a kezét. Minor a járdára köp, pont Gizda lába elé, az meg dacosan felvágja az állát, visszaül a korlátra. A járőr eltűnik a Várfok utcában, visszaülünk a vasra, kifújjuk a levegőt, vigyorgunk.
– Hú, a rosseb. Flepni meg nem is volt nálam.
Régebben lenn tanyáztunk a hatos tuja megállójában, de a hé elzavart, azt mondták, ne csoportosuljunk a téren. Hát felköltöztünk a korláthoz. Ez most a mi helyünk. Itt megtűrnek. Még.
Pikcsőr fényképez. Pajtás fényképezőgép a kezében, úgy vezényel:
– Álljatok át a posta fala elé! És kivégzés.
Felemelt kézzel állunk a fal előtt, van, aki összeesés közben merevíti ki magát, Gizda kicsit oldalt, szemben velünk valami bottal sortüzet zúdít ránk. Ez a kivégzés, de nem játsszuk túl jól a szerepet, vigyorgunk, fintorgunk, grimaszolunk közben. Tavasz lesz, rügyezés és langymeleg és örök verőfény. Könnyűek vagyunk, sőt súlytalanok.

Kalef - részlet 2.

Az ötvenhatos tujáról nem könnyű ellopni a táblát. Elég, ha felszáll két fiatal, akinek a füle mögött nincs lenyírva a sárhányó, s a villamosvezető attól kezdve többet néz hátra, mint előre. És az utasok is azonnal felcsapnak táblacsősznek. Pedig nem csak a fiatalok lopkodják az ötvenhatos tuja tábláját. A környéken igazi néphagyománnyá vált, sőt a város más részeiből is jönnek egyenesen csak ezért. Volt, hogy két rendőr nem csinált mást, csak azt a vonalat tartotta szemmel. Villamosoztak fel-alá a Kaleftől a Hűvösvölgyig. De minden kocsin nem lehettek ott egyszerre, hiába szálltak egyik szerelvényről a másikra. Hát abbahagyták.
A tuja csikorog, csörömpöl, csilingel, beáll. Minor felbukkan a lépcsőnél. Fütyülünk neki, felugrálunk a tujára, nagyot ránt, lassan, visítva gurul a Fasor felé. A Kalefon át szalad utánunk Minor. Még Szotyolánál is kisebb, de nagyon gyors, sebesen közeledik. Kihajolok a peronról, nyújtom a kezemet, Gyula markolja hátul a nadrágszíjamat. Minor elkapja a csuklómat, én az övét, vigyorogva, lihegve felugrik hozzánk. Ő nagy segítség. A tuja elejébe sétál. Szembeszökően apró termete már önmagában magára vonná a tekinteteket, de ráadásul egy hosszú, öreg bőrkabátot visel, aminek csak az ujját igazította rá az anyja, a szárnyai a földet seprik. És most következik a vezércsapás. Minor benyúl kabátja hatalmas belső zsebébe, egy valódi villamos-kapaszkodót húz elő, aminek végét Gyula kampóvá hajlította. Felemeli, nyújtózik, fütyörészve beakasztja a bőrszíjon fityegő másik kapaszkodóba. Néhányan elmosolyodnak, akadnak, akik megbotránkoznak, mások csak bámulnak bambán, de az biztos, hogy van egy percünk, hogy a tuja másik végében leakasszuk és kabátunk alá rejtsük a táblát. Tanácsos ezek után mihamarabb leszállni, még mielőtt valaki felfedezi a hiányt, ezért Minor az előadást csak a célállomás előtt egy megállóval kezdi el.


Kalef - részlet 3. – Magyar Napló folyóirat, 2013. május, pp. 30-38.

Kalef - részlet 4. – Magyar Napló folyóirat, 2010. szeptember pp. 37-44.


  1. Főoldal
  2. Életrajz
  3. Interjúk, recenziók
  4. Események
  5. Képek
  6. Elérhetőségek
© Berta Zsolt,