1. Jancsiszög
  2. Visszajátszás
  3. Kalef
  4. Recept
  5. Luk van
  6. Publikációk
  7. Előkészületben

Berta Zsolt: Jancsiszög

Berta Zsolt: Jancsiszög 2. kiadás
Az egyedülálló kópé- és nemzedékregényben a hatvanas évek közepén született Cseke András beszéli el kalandos életét napjainkig. Gyermekkori barátai életre szólóak, és olyan éleslátással, kitűnő humorral, iróniával ábrázolja ezt a többnyire céltalan, mégis összetartó társaságot, a családokat, amelybe a tagjai beleszülettek (beleértve saját magát is), hogy a könyv letehetetlen. De nem itt ér véget a Jancsiszög világa, a boldogulni kénytelen hősök sorsfordulatain átszüremlik egy feslő diktatórikus rendszer, majd az azt követő, kiábrándító évek magyar valósága is: ügyeskedő szesztolvajok, korrupt polgármesterek, a Honvédségtől kiugrott, maffiózóvá lett ezredesek bonyolítják az amúgy is fordulatos cselekményt.
A regény a Magyar Napló regénypályázatának különdíjasa.

Berta Zsolt: Jancsiszög (2. kiadás)

Fogyasztói ár: 3500 Ft
Kiadó: Magyar Napló Kiadó
Kiadás éve: 2008, 2015
ISBN: 978 615 546 536 9
Nyelv: magyar
Terjedelem: 456 oldal
Tömeg: 380 g
Megrendelés


Jancsiszög - részlet 1.

A középiskola első ránézésre az erotika bőségesen termő kertjének tűnt. Ebben a kertben rajongásom tárgyai és célpontjai elsősorban a könnyen nyíló virágok voltak. Tizenöt-tizenhét éves kor környékén ilyen nem akad minden ágyásban, így arra a kevésre kerül kertész bőven. De nekem feltett szándékom volt a Dórával szembeni sutaságom nyomán keletkezett mérhetetlen űr mielőbbi kitöltése. „I can get no satisfaction, oh no!” Vagyis – az ő emléke előtti tisztelgés jegyében – hamarosan sutba vetem szüzességemet. Jól. Nem azért mondom, hogy mentegessem magam, csak megjegyzem, hogy Anikó – nagy bánatomra – szóba sem jöhetett e téren.
Jolán nem tűnt kifejezetten minden méhzümmögésre azonnal nyíló virágnak, de… két évvel volt idősebb nálam, és a szexuális nyitottságot a klerikális képmutatás és a kispolgári sznobizmus elleni harc eszközeként mozgalmi kötelességének tekintette. Persze akkor erről fogalmam sem volt, csak az öntudatos, harcos KISZ-vezetőt láttam benne, és az engedékeny természetéről szóló híradások csigáztak fel irányába. Hogy mennyire csinos, azt – a végcél prioritását szem előtt tartva – nem tekintettem szempontnak, de ő csinos volt, sőt szép. Illetve egy hajszál választotta el az igazi szépségtől, de a szépség formai követelményeinek tökéletesen megfelelt. Már csak koromnál fogva is a politikai öntudatlanság korszakát éltem, és – apám befolyásának ellenére – ez a KISZ dolog akkoriban nem tűnt számomra egyenest az ördögtől valónak, csak gyanúsnak éreztem, ahogy a társadalmi élet minden akkori szervezett formáját. Gyanúm is nagymértékben tompult, mikor a belépés mikéntjéről Jolán tájékoztatott bennünket. Kedves, bűvös mosollyal állt elénk, hosszú, hullámos haját elragadó mozdulattal vetette a háta megé, szép vonalú lábszára táncosan villant ki hippi divat szerint élénk színekkel batikolt szoknyája alól, s kecsességén mit sem rontott, hogy magasszárú Alföldi bakancsot visel, ami a katonai surranóra hasonlít. Rövidujjú, kisméretű iskolaköpenye alatt napkitörés színeit utánzó blúz feszült gömbölyű, ringó halmokon. Nyakában színes gyöngysor és bőrszíjon békejelvény lógott. Tizenhét évével természetesen komoly, felelősségteljes, felnőtt nőnek tűnt, hirtelen nem is tudtam eldönteni, tanár vagy diák állt elibénk. Meghatottan hallgattam szavait, amik oly mélyen érintettek meg, akár a vízállásjelentés vagy egy irodai tűzőgép használati utasítása.
– Ki ez a csaj? – fordultam Vektorhoz, miután a radikálisan baloldali jelenés kilibbent.
– Bánfalvi Jolánnak hívják, mint ahogy mondta is. Ő a KISZ-titkár és ezt is mondta. A Hajós Alfréd alapszervezetnél van amúgy, ha érdekel téged az ilyen faszság.
Jolán tündöklő alakja mögött apám rémlett fel halványan, amint a saját, húsz évvel korábbi (mikor tizenöt évesen a technikumba került) KISZ agitációját meséli, „…előadást tartottak, aztán azt mondták, álljon fel, aki nem akar KISZ-tag lenni. Ketten álltunk fel az egész évfolyamból, én meg a kis Mészöly…”
– Belépsz? – kérdezte Vektor.
– Hova?
– Hát a KISZ-be.
– A KISZ-be?
– Igen bazmeg, erről beszélt fél óráig!
– Igen? Hol kell belépni?
– Délután lent a KISZ-klubban gyűlés lesz, napirendi pontok meg vita, meg minden isten fasza, még gitároznak is, meg énekelnek, ott kell feliratkozni, ezt is mondta. Amúgy dögös csaj, mi? És laza is, olyan belemenős, érted hogy mondom!
Délután kóvályogtam az alagsorban, nem mentem be a klubba, csak Jolánt vártam, hogy láthassam. Többre – bátorság híján – gondolni sem mertem. Csak a szemem sarkából lestem, mikor először a két bakancs, aztán ő maga is letáncoltak a lépcsőn. De egyenest felém tartott és ragadozó szemeit belémfúrva veszedelmesen, elbűvölően mosolygott.
– Á, egy félszeg újonc! – kiáltotta lelkes barátsággal. – Végre egy magas srác! Eddig úgy tűnt, idén csak a tökmagok gyarapítják sorainkat.
– Hát… még nem is tudom… – makogtam, de azért kihúztam magam, hogy még magasabb legyek.
– Nem tudod, merre van a klub, igaz? Gyere!
Azzal belémkarolt és húzni kezdett. Eszembe se jutott, hogy ellenkezzek, az imént még elképzelhetetlen közelsége és érintése az évezredes hagyományoknak megfelelően hatott rám. Egymásba karolva léptünk be a KISZ-klubba, ahol már együtt zajongott a Hajós Alfréd alapszervezet szépszámú tagsága. Rögtön felénk fordultak, elpirultam. Jolán energikusan vonszolt maga után, két lány között helyet csinált nekem egy padon, s mindvégig derűsen, határozottan és öntudatosan mosolygott.



Jancsiszög - részlet 2.

Utolsó látogatásakor Konrád elolvasta, amit eddig írtam. Azt mondta, mintha Anikó személyisége nem akarna úgy kibomlani, mint a többieké. Vagyis a mienk. Pedig a reakcióiból sejlik, hogy színes, gazdag, autonóm személyiség, de mintha csak Cseke András vagy Palaszkász Konrád kísérőcsillaga lenne szegény. (Így mondta, mintha nem is rólunk beszélne.) Azt válaszoltam, azért, mert Anikó a történetben csak egy nő, vagyis rezonőr vagy mi. De beláttam, hogy nem így van. Hisz mindaz, ami történt, nagyrészt az ő személyiségéből, állásfoglalásából, reagálásából fakadt. Nem vagyok éppen tudatos firkász, a többi szereplő csak úgy életre kelt magától, ami nem az én bábáskodásomnak köszönhető. Talán ösztönösen csináltam, de Anikó esetében valahogy nem jött össze. Ha az íróember (hehe, ez most én vagyok!) ösztönből dolgozik, akkor az ilyen háttérbe húzódó személyiséget nagyon nehéz ábrázolni, vagyis hát ösztönösen úgy ábrázolom, hogy a háttérben tartom, s ahogy Konrád helyesen megjegyezte, csak sejtetem színes, gazdag, autonóm, vagyis eseményformáló, amolyan „szürke eminenciás” személyiségét. De mivel ez egy regény és nem kocsmapult, ezért ez mégsem megoldás, valami mást kell kitalálnom, nevezetesen, hogy Anikó nem ússza meg a személyiségének kibontását. Most már majd odafigyelek rá, mint jó tanár a hátsó sorban lapító diákra.
Konrád másik problémája a műfaj kérdése volt. Azt mondta, el kéne döntenem, hogy ez most társadalmi regény, krimi, vagy mi?
– Ezt hogy érted? – kérdeztem, de közben már szívtam fel magam, mert nem bírom, mikor a fontoskodó filoszt játssza.
– Ahogy mondom. Összevissza kevered a műfajokat.
– Éppen, ahogy történtek az események. Emlékszel még?
– Persze. De egy regényben nem mehet így.
– Mért?
– Mert vannak szabályok. És különböző műfajok.
– Ez itt egy történet, arról szól, hogy miképp kerültem ide, a hegyre. Vagyis az életem. El kéne döntenem, hogy az életem legnagyobb részben milyen műfajú, és a többit kihagyni?
– Nem azt mondom.
– De. Épp azt mondod.
– Jó, akkor azt mondom. Mert el kell döntened, hogy az életed melyik szeletét írod meg. Hogy mi a fő vonal.
– Az élet az az élet. Mit kell ezen ennyit okoskodni? Amiről írok, az mind hozzátartozik. Szeletelgessenek csak nyugodtan azok, akik a szakdolgozatukat írják valamiből. De az egyén, főleg, ha nem értelmiségi, mint jelen esetben, ugye, a mesélő, nem igyekszik definiálni magát, nem töpreng azon, hogy vajon mennyire társadalmi személy, mennyire önkormányzó egyéniség, vagy mennyire bűnöző, vagyis krimihős. Ahogy a társadalmi viszonyokat, feszültségeket sem igyekszik kezelni, sem megítélni, csak megéli, s természeti módon dolgozza fel azokat. Mint például a fajgyűlölet, aminek kérdésében adott esetben morális szempontból helyesen vélekedik, de nem csinál belőle a saját életén túlmutató kérdést. Nem gyárt kiáltványokat az igazság érvényre juttatásának hamis illúziója érdekében. Az a forradalmárok, megélhetési politikusok és „megélhetési áldozatok” dolga, akik többnyire végül maguk is kisiklanak az egészséges gondolkodás kerékvágásából.
– Én akkor is amondó vagyok, nem kell mindent belegyömöszölni egy regénybe.
– Nem gyömöszölök bele. Arról például egy szót sem írtam, hogy kölyökkorunkban, miután Anikó engem választott, elkezdted játszani, hogy szerelmes vagy Mártába, és mikor egyszer nálunk jártál, kiloptad a bugyiját a szennyestartóból, és azt nyugodtan a fantáziámra és írói vénámra bízhatnám, hogy mit csináltál vele… hé! Hova mész? Meggyőztelek a műfaj kérdésében?


Jancsiszög – részlet 3. – Magyar Napló folyóirat, 2007. december, pp. 19-21.

Jancsiszög – részlet 4. – YouTube, rövid részlet a szerző felolvasásában

  1. Főoldal
  2. Életrajz
  3. Interjúk, recenziók
  4. Események
  5. Képek
  6. Elérhetőségek
© Berta Zsolt,